A Wunderbar fesztivál egy országos rendezvénysorozat, amely az idén harmadik alkalommal került megrendezésre április 8. és 14. között. Iskolánk először csatlakozott hozzá. A programsorozat már korábban elkezdődött, hiszen a flashmobról készített videót március végén fel kellett tölteni a fesztivál honlapjára. A flashmobot nem csak az iskolánkban, hanem a város több helyszínén is eltáncoltánk diákjaik. A táncban részt vett két kolléganőnk is: Pappné dr. Forgács Edit és Magdus Boglárka.
A fesztivál hetét a „ Neve: Sophi Scholl” monodráma megtekintésével indítottuk, melyet Frank Ildikó, a Pécsi Nemzeti Színház művésze adott elő a pásztói művelődési központban.
Nagy örömünkre szolgált, hogy vendégeket is köszönthettünk ezen a napon: a rimaszombati testvériskolánk, a pásztói általános iskola, valamint a bátonyterenyei katolikus általános iskola német nyelv iránt érdeklődő tanulóit kísérő tanáraikkal együtt.
Köszönet a Pásztói Életesély Alapítványnak, amely teljes egészében átvállalta a fenti program költségét.
A fesztivál hetében minden nagyszünetben elénekelték a 9.n osztályos tanulók Pappné dr. Forgács Edit tanárnő és Makuch Csaba tanár úr kíséretével a „99 Luftballons” című német slágert iskolánk aulájában. Köszönet a közreműködésükért. Azért választottuk ezt a dalt, mert iskolánkban jelenleg 99 német tagozatos diák tanul. Ezt egy nagy molinó is mutatta, amelyet az aulában függesztettünk ki. A molinót Krasznai Szabina 12.a osztályos tanuló készítette, amely egy nagy lufit ábrázol, és amelybe minden tanuló belerajzolta a saját kis lufiját monogramjával együtt. Szabina festette meg a fesztivál logóját ábrázoló molinót is. Szabinán kívül Szabóné Selmeci Orsolya tanárnőnek köszönjük szépen, hogy dekorációjával hozzájárult a programsorozat látványvilágához.
A hét közepén finomságoktól illatozott az aula. Minden osztály bemutatta azt a német nyelvterületre jellemző süteményt, amit otthon elkészített. Természetesen nagy szerepet játszott az terítés is az étvágykeltésben.
Az említett ételekről faliújságok is készültek, amelyeket a főépület folyosóján lehetett megtekinteni. Csütörtökön online feladatok megoldásával tesztelhették a tanulók, hogy milyen információkat tudtak összegyűjteni a plakátokon szereplő spezialitásokról.
Pénteken került sor az eredményhirdetésre, melyre a német zászló színeibe öltezve kellett volna eljönniük a diákoknak. Ez nem nagyon sikerült. De nem baj, majd jövőre…
Íme a helyezettek kategóriák szerint:
Faliújságkészítés:
1. hely: Budai Emese, Gonda Réka, Bálint Eszter 9.n
2. hely: Hegyi Sarlott, Gyetván Zsófia 9.n
3. hely megosztva: D. Somogyi Dániel, Gyurcsó Márton, Patriskov Mirkó, Tóth Ádám 9.knyn
Bakos Máté, Bercsényi Balázs, Felföldi Abigél, Kozma Réka Apollónia, Molnár Zsombor Márton, Zsélyi Lilla 10.n
Süteménykészítés:
1. hely: 9knyn osztály
2. hely: 9.n osztály
3. hely: 11.n osztály
4. hely: 10.n osztály
Feladatmegoldás:
1. hely: Zsélyi Lilla 10.n
2. hely: Perger Réka 10.n
Gratulálok a helyezetteknek.
Úgy gondolom, a fesztivál hete méltó volt a fesztivál mottójához: „A német. A te belépőjegyed”. Hová? A németajkú országok művészetébe, kultúrájába, történelmébe, gasztronómiájába.
Az említett diákokon és kollégáimon kívül köszönöm Tárkányi Lívia, Verebné Bukta Éva és Szabó Mária kolléganőim munkáját, akik mind az előkészítésben, mind a lebonyolításban fontos szerepet töltöttek be. Tárkányi Líviának köszönöm a kezdeményezést, a feladatlap összeállítását és a dokumentációt is.
Fesztiválozzunk együtt jövőre is!
Balás Csabáné
munkaközösség-vezető