Becsöngettek...

„Ma újra itt, teljes valónkban, / megannyi régi, s új között,
bár nyáron is megvolt a kontakt, / a fész, a twitter működött.
Ma újra szólunk emberhangon, / most nem monitor közvetít,
onlájn adás nélkül figyeljük, / hány érdekes dolog van itt …”

Bártfai Judit költőnő szavai juthattak eszünkbe a 2018/2019-es tanév ünnepi nyitóünnepségén, amikor a megjelent vendégeink, tanáraink és közel 400 diák – közöttük kiemelt szerepet kapva a gólyák és a végzősök – hallgatták meg a 12. évfolyam igényesen összeállított műsorát, amit Szabó Zsolt tanár úr koordinálásával a 12.A osztályos Beinschróth Ilona és a 11.F osztályos Kelemen Inez adtak elő. Herczegné Varga Ilona igazgató asszony ünnepi beszédét Bodrogi István alpolgármester úr rövid, ám lényeges elveket tartalmazó köszöntője követte, és hatalmas sikert arattak Pék Ábel 12.F osztályos tanuló magasztos köszöntő gondolatai magyar és francia nyelven és Kunyu Viktória 9.N osztályos tanuló üdvözlő sorai – egy német iskolaköszöntő verssel kiegészítve.
A felszólalók nagy hangsúlyt fektetve beszéltek arról a gimnáziumi tanulmányaikat most kezdő diákoknak, hogy a Mikszáthban mennyi érdekes, izgalmas tananyaggal és programmal szembesülhetnek, és ha élnek a lehetőségekkel, akkor ők is olyan elégedettek lehetnek majdan az érettségi vizsgáik eredményeivel, mint a 2017/2018-as tanévben végzett tanítványaink, akiknek a teljesítménye kiemelkedik a Nógrád megyében érettségi vizsgát tevő tanulók eredményei közül.
Az igazgató asszony nyomatékosította, hogy a Mikszáth Kálmán Líceum a lehetőségek tárházát nyitja meg a diákjai előtt, mint idézte Szent-Györgyi Albert gondolatát: „Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”, majd hozzáfűzte iskolánk mottóját: „A jövő a Mikszáthban tanul”.

A tanévnyitó ünnepélyen bemondóként közreműködött Macska Mia Dominika 12.F osztályos tanuló, a fotókért pedig köszönet jár Kucsik Martin 12.A, Deme Tamás 11.C és Belák Bertold 10.F osztályos tanítványainknak.


Találatok: 81